A magyar KKV-k egyik rejtett erőforrása: hogy fanatikusok

Idén tavasszal 299, döntően magyar KKV-t vezető embert kértem meg egy 40 állításos tranzakcióanalitikus kérdőív kitöltésére.

Az eredmény annyira egyirányú lett, hogy azóta sem megy ki a fejemből. Egy-két kivételtől eltekintve ugyanaz a vállalkozói karakter rajzolódott ki: a tranzakcióanalízis ezt „fanatikus” egogramnak nevezi.

A szó félrevezető lehet. Nem megszállottságot vagy szélsőséges viselkedést jelent. Három erős komponens találkozik: az irányító rész, amely dönt, kontrollál és felelősséget vállal; a felnőtt, amely elemez és rendszerez; valamint a természetes gyermeki rész, amely energiát, spontaneitást és lendületet visz a működésbe.

Leegyszerűsítve: kontroll, racionalitás, energia.

A kutatásom nem reprezentatív. Nem állítom, hogy ilyen a magyar cégvezető. De közel húsz éve dolgozom ezen a piacon, és nagyjából tízezer üzleti tárgyalás után nehéz nem észrevennem, mennyire ismerős ez a kép.

Találkoztam olyan vállalkozóval, aki évtizedek óta reggel elsőként érkezik a cégéhez. Olyannal, aki egy rossz év után újrakezdte, de csinált mellé egy másik üzletágat az oly fontos több-lábon-álló-cég jegyében. És olyannal is, aki ötven vagy száz ember megélhetésének felelősségét viszi, mellette egy családi vállalkozást annak minden bújával-bajával, nem beszélve a sokszor kiszámíthatatlan gazdasági-politikai változásokról, amelyeket neki kell lekövetnie gondolkodásban, tehervállalásban.

Ennek az energiának általában akkor kezdjük el vizsgálni az árát, amikor már túl sok.

Delegálási nehézség. Utódlás. Kiégés. Work-life balance.

Cégeket hozott létre. Munkahelyeket tartott fenn. Ügyfeleket szerzett. Adót fizetett. Válságokat élt túl. Újra befektetett. Sokszor olyan helyzetekben is továbbvitte a vállalkozást, amikor egy józanabb költség-haszon elemzés talán már mást javasolt volna.

A piacgazdaság sajátos viszonyban van ezekkel az emberekkel. Jól tudja használni a fanatikus energiáját. Pénzzé, vállalattá, foglalkoztatássá, növekedéssé tudja alakítani.

Ennek az energiának az átalakulásával egy másik helyen is találkoztam. Egy sikeres magyar középvállalat vezetője a generációváltásról beszélve egyszer csak azt kérdezte: „Egy 63 éves emberen már mit motiváljak? Mit lehet egyáltalán motiválni?” Utólag azt hiszem, rossz helyen kerestem a problémát. Lehet, hogy nem a motiváció fogy el, hanem az változik meg, hogy mire irányul.

De sokkal kevésbé világos, hogy mit tud kezdeni vele akkor, amikor már nincs szükség még egy cégre, még tíz alkalmazottra vagy még százmillió forintra.

Pedig az energia nem feltétlenül tűnik el attól, hogy a gazdasági motiváció gyengül. Mi történik egy hatvanéves vállalkozó harminc-negyven év alatt felhalmozott cselekvési energiájával, kapcsolataival, tapasztalatával, kockázattűrésével, amikor már nem a saját vagyonának növelése a legfontosabb?

Lesz belőle újabb vállalkozás? Befektet? Tanít? Mecénás lesz? Épít valamit a saját városában? Egyesületet visz? Vagy bemegy reggel hétre a saját cégébe, mert a kultúránk erre az energiára leginkább egyetlen jól bejáratott csatornát kínál: a munkát?

És nem tudok nem gondolni a pihenés kérdésére sem. A magas aktivitású ember számára nem biztos, hogy a passzivitás a munka valódi ellentéte. Lehet, hogy egy hegy megmászása, egy kert, egy táncközösség, egy műhely, egy sportegyesület vagy egy civil ügy sokkal inkább képes átvenni ugyanazt az energiát.

És itt nekem már az is érdekes, hogy az érettség, a beérés, bizonyos értelemben a hazaérés milyen viszonyban áll a társadalmi jóra való hajlammal. Nem egyszerűen work-life balance kérdésnek látom ezt, sokkal inkább kulturálisnak. Milyen életformákat kínálunk azoknak az embereknek, akiknek sokkal több cselekvési energiájuk van annál, mint amennyit a megélhetésük megkövetel?

És gazdasági kérdés is. Mert egy ország vállalkozói teljesítménye talán nemcsak azon múlik, hogy képes-e ilyen embereket létrehozni és megtartani, hanem azon is, hogy képes-e a felhalmozott vállalkozói energiát később társadalmi tőkévé alakítani.

A kérdőívem természetesen mindezt nem bizonyítja. Inkább elindított bennem egy következő kérdést:

Ennek szeretnék most továbbmenni a nyomán. Szeretnék 15–20 vállalkozóval leülni egy-egy órára beszélgetni. Olyanokkal is, akik még teljes erővel építik a cégüket, és olyanokkal is, akik harminc-negyven év cégépítés után már megtehetnék, hogy kevesebbet dolgozzanak. Nem kérdőívet szeretnék felvenni velük. Egyszerűen megérteni, mi történik ezzel az energiával az életük különböző szakaszaiban.

Mert az, hogy egy társadalom mit kezd a fanatikusaival, az már nem tranzakcióanalitikai kérdés.